3.:Jönnek a nagyiék...

-Jól hallottad, nem mehetsz el- zárta le a témát, de én akkor is folytattam.
-De anya, ez az egyetlen lehetőség, hogy találkozzak velük! Legalább mond meg, hogy miért nem mehetek!
-Oké, elmondom. Szombaton jönnek a nagyiék látogatóba.
-Ennyi?! Én ezért nem mehetek?? A nagyiék eljöhetnek vasárnap is, vagy bármikor, de én nem találkozhatok az 1D-vel minden nap!-mikor meghallottam az indokot, azt hittem elájulok. Azért nem mehetek el, mert jönnek vendégségben? Oké, most nem azt mondom, hogy nem örülök a nagyiéknak, de most van egy fokkal fontosabb is.
-Elég legyen Thalia, menj fel a szobádba, és ne is lássalak egész nap!-szólt rám anya, már egy kicsit idegesen.
-Köszönöm szépen. Te is tudod, mennyire imádom őket, és nem engedsz el?? Ez annyira nem igaz...-sírásba kezdtem, és felmentem a szobámba, ahogy anya akarta.
Nem tudtam elképzelni, hogy pont most nem mehetek el. Még ha csak annyi lenne, hogy összejövünk az osztálytársakkal, de nem. Ez most más. Egyre inkább azon járt az agyam, hogy szombaton kiszökök valahogy. Miközben nagyban el voltam merülve a dolgokban, Amanda lépett be.
-Mi a baj? Hallottam összevesztél anyával.
-Ha hallottad, akkor miért kérded?-kérdeztem tőle idegesen.
-Az okát nem hallottam, azért jöttem. Annyira utálom, hogy ha összeveszel anyuval, akkor már velem is így viselkedsz-mondta Ami, miközben felállt, hogy kimenjen.
-Várj! Bocs, nem akartam bunkó lenni, csak...
-Csak?
-Csak szombaton lehetőségem lett volna találkozni a One Direction-el, de "anyuci" nem enged el, mert hogy jönnek a nagyiék....
-Ezért nem enged el? Hát ez gááz...
-Nekem mondod? Alig vártam, hogy elújságoljam anyának, erre el sem enged.... És még nem mondtam el neki mindent.
Ekkor lépett be anya... Csöppet sem volt jó hangulatban.
-Drága lányom nem akartál elmondani még valamit?
Egyből tudtam miről van szó...
-De, lenne még valami... A biosz tanár gondolom már fel is hívott téged.
-Igen, felhívott. Mégis miért nem vigyázol a dolgaidra?
-De anya, ez csak egy könyv!-mentegettem ismét magam, mint Mrs.Vén Asszonynál. Ezalatt Amanda inkább kiment a szobából, nehogy baj legyen.
-Lehet, hogy ez csak egy könyv, de neked a jegyed múlik rajta!-válaszolt anyu idegesen.
-Miért? Talán megbuktat egy könyv miatt? Nem teheti meg!
-De igenis megteheti, ő a tanár, azt csinál a jegyekkel amit akar! Mikor felmentél, gondoltam magamba, hogy elengedlek szombaton, de így álmodni se merj róla!- ezzel elviharzott.
-Ez szép...-jegyeztem meg magamba. Ekkor visszajött Amanda.
-Szeretnéd, hogy beszéljek anyával? Szívesen megteszem, még úgy is tartozok a múltkori szívesség miatt-mosolyodott el.
-Nem kell. Az kellene még, hogy rád is bepöccenjen, aztán ülhetnénk a szobánkban egész nyáron.
-Hát oké, de ha meggondoltad magad, akkor szólj.
-Köszi aranyos vagy.
Kiment  Ami a szobából, és abban a pillanatban megcsörrent a mobilom. Meggie volt. Felvettem.
-Szia Thalia! Isteni hírem van!
-Helló. Bocs, hogy közbevágok, de óriási probléma van.
-Anyukád nem enged el?-kérdezte ijedten.
-Eltaláltad... Nem hogy nem enged el, még szoba fogságot is kaptam.
-De hát mivel húztad ki a gyufát?
-Elújságoltam anyunak a szombati dolgot, de ő egyből visszautasította azzal az indokkal, hogy jönnek a nagyiék. Én próbáltam mondani-meg hát mondtam is- hogy a nagyszüleim tudnak máskor is jönni, és nem találkozhatok bármikor az 1D-vel.
-És erre felküldött a szobádba?
-Pontosan... Aztán "berontott" ide, miszerint Mrs. Vén Asszony elmondta neki, hogy a bukás szélén állok, mert sose viszem a könyvem. Ezen is összevesztünk, így egész héten nem mehetek ki-meséltem Meggie-nek.
-Hát ez óriási.... Akkor mégis mit csináljunk?
-Te nyugodtan elmehetsz, én meg majd elálmodozok arról, hogy milyen lehet velük találkozni....
-Dehogyis! Hülyéskedsz? Nélküled nem mennék el, az biztos!-utasította vissza.
-De menjél, ezért nem sértődök meg rád.
Csend volt. Biztos azon járt az agya, hogy elmenjen-e, vagy sem. Ekkor megszakadtunk. Lemerült a telefonom...
-Hát ezt nem hiszem el!!-és eldobtam a telefonomat az íróasztalra.
Lefekvési idő volt. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy késő. Még sokáig irosgattam, rajzolgattam a füzetembe, aztán lefeküdtem aludni.
Eljött a másnap, eljött a péntek. Reggel a köszönésen kívül semmi mást nem mondtam anyunak.
-Na, megenyhült már anyukád?
-Pff, dehogy... Nem is szóltunk egymáshoz egész reggel...
Jöttek sorban az órák, alig telt el a nap...
Hazamentem. Lepakoltam, és a mosoly szünet továbbra is tartott anya, és én köztem.
Egyszer csak csengettek. Anya nyitott ajtót, majd szólt nekem, hogy menjek, mert engem keresnek.
Lemásztam durcásan az ajtóhoz, aztán azt hittem összeesek, nem hittem el, amit láttam....