39.: Egy hétig otthon

~Thalia szemszöge:
-Jézusom! Te mit keresel itt?-ugrottam el Harry-től, mivel megijedtem.
-Csak azért jöttem utánad, hogy mondjak valamit, csak nem akartam ordibálni, mert nem tudtam hogy hallod-e. De mégis mi a jó francot csináltok itt?-kérdezte Stella, szinte lesokkolva.
-Na jó... Elmondom neked, hogy mi van, de ez egy óriási titok, légyszíves ne mond el senkinek.
-Oké, hallgatlak.-elmondtam neki mindent elejétől a végéig.
-Ezt eddig miért nem mondtad el?
-Igazából ezt Meggie-n kívül nem tudja senki, mint barát vagy ismerős. De még egyszer szeretnélek megkérni, hogy ne mond el senkinek.
-Megígérem, nem fogom.
-Na, mit is akartál mondani amúgy?
-Teljesen elfelejtettem... Majd ha eszembe jut, felhívlak, sziasztok-lesokkolva, és szomorúan ment el. A szomorúsága azért volt, mert eddig nem mondtam el neki.
-Hát ez szívás...-mondtam halkan.
-Esetleg félni kéne attól, hogy elmondja valakinek?
-Nem, nem szokta elmondani senkinek, ha mondok neki egy titkot, de megértem, ha most haragszik rám.-hazaindultunk, útközben nem nagyon beszélgettünk.
-Meggie?-törte meg a csendet Harry.
-Valami grafika szakköre van, oda ment. A többiek hazamentek már?
-Aha, már rég.
Az eső már elállt, de tiszta vizesek voltunk, így kicsit gyorsabban mentünk hazafele. Az út végén megláttam Jessica-t, és a 'rabszolgáit'. 3-4-en mindig ott legyeskedtek körülötte, és figyelték minden mozdulatát, csak azért, hogy menők legyenek. Szánalmas... De eszembe jutott, hogy ha meglátnak Harry-vel, akkor tuti nem marad titokban a dolog. De túl késő volt, azon kaptam magam, hogy egymással szembe kerültünk velük.
-Harry te mit csinálsz vele?-kérdezte nyájasan Jessica.
-Hagyd őt békén, azt csinálok, amit akarok-védett Harry.
-Na, akkor ezt örökítsük meg ezt a pillanatot-elővette a telefonját, hogy lefotózzon.
-Fussunk-húzott el Harry. Amilyen gyorsan csak tudtunk elfutottunk. Egészen egy szeméttelepig, mert az agyilag zokni Jessica valamelyik 'rabszolgáját' utánunk küldte, hogy lefotózzon...
-Leráztuk?-kérdeztem, miközben felálltam.
-Ez a Jessica nem normális... Mindig ezt csinálja?
-Ha engem akar kicsinálni, akkor igen. Én már megszoktam...
-Szerinted már elment?-nézett körül Hazza.
-Nem tudom, és nem is érdekel. Most jöttem rá arra, hogy semmi értelme sincs titkolózni... Az se érdekel mostantól, ha emiatt mindenki megutál a suliban, ha nem fognak hozzám szólni, én Harry Styles-al járok, és kész. Ha nem tetszik valakinek, ne nézzen rám, vagy ne barátkozzon velem. Ennyi.
-Örülök, hogy meggondoltad magad-egy nagy durranást hallottunk, nagyon megijedtünk. Elég kísérteties volt a hely na meg büdös. Ahogy szétnéztünk csak magas szemétdombokat láttunk. Az eső megint elkezdett esni, így nagyon lehűlt a levegő, én meg majdnem megfagytam.
-Szerintem menjünk innen Hazza, kezdek egy kicsit félni-mondtam remegve.
-Nagyon fázol? Tessék, vedd fel a pulcsimat.
-És akkor te? Meg fogsz fagyni. Nem kérem, köszi.
-Ne ellenkezz, vedd fel, én elleszek valahogy-rám erőltette a pulóverét, így ő csak egy pólóban volt.
-Akkor keressünk neked itt valamilyen pulcsit, biztos találunk.
-Ja na persze, mert fel is fogom venni. Ki tudja kin volt utoljára-nevetett.
-De szerintem menjünk, keressük meg a kijáratot. Nem láttad, hogy merre jöttünk?
-Nem láttam semmit. Talán induljunk el arra-mutatott egy irányba. Elindultunk, de nem mentünk messzire, ugyanis zsákutca volt. Visszafordultunk, és elmentünk megint egy másik irányba. Órák óta bojongtunk, de nem találtuk sehol a kijáratot. Megszólalt a telefonom, Meggie hívott.
-Szia Thalia, hol vagytok ennyi ideje? Már én is hazaértem, nektek már rég itthon kellene lennetek.
-Csak annyit mondok, hogy itt vagyunk a szeméttelepen, és eltévedtünk. Ha kijutunk innen, minden elmesélek.
-Jesszus... Hogy-ekkor megszakadt a vonal, lemerült a telefonom.
-Ez isteni...
-Mi a baj?-kérdezte Harry.
-Lemerült a telefonom. A tiéden tudunk beszélni a többiekkel?
-Az enyém is lemerült-nézte meg a telefonját.
-Na menjünk valahova. Arra még nem voltunk.-elindultam arra, amerre gondoltam, hogy még nem jártunk.-Áúúú!
-Mi a baj Thalia???-jött oda Harry.
-Beleléptem ebbe a gödörbe, és kiment a bokám. Nagyon fáj...-felvett az ölébe.-Köszi Harry, de lerakhatsz,  egy lábon is tudok menni.
-Hülyéskedsz? Dehogyis, elbírlak.-kis bolyongás után végre megtaláltuk a kijáratot, és hazaindultunk. Már besötétedett az ég, ezért sötétbe mentünk haza. Az eső már elállt, de még mindig hideg volt. Nagy nehezen hazaértünk vagyis csak a ház elé. Harry elkezdte keresni a kulcsot a cuccok között, de nem találta sehol.
-Éljen, nincs meg a kulcs...
-És a pulcsi zsebedben nézted már?-nyúltam be a bal zsebbe (mert még mindig rajtam volt a pulóvere), és kivettem a kulcsot.
-Uh, már azt hittem, hogy elhagytam valahol.-kinyitotta az ajtót, bevitt a nappaliba, és lerakott a kanapéra.-Nem kéne orvost hívni?
-Nem kell, köszi, majd meggyógyul.
-Thalia... kiment a bokád, ez magától nem fog meggyógyulni.
-Na végre, hogy hazajöttetek. Mi történt Thalia?-kérdezte Meggie, mikor meglátta, hogy fogom a lában.
-Ügyes voltam, és beleléptem egy gödörbe, ami miatt kiment a bokám.
-És azt is tedd hozzá, hogy nem akarsz elmenni vele az orvoshoz.-tette hozzá Hazza.
-Thalia, ugye tisztába vagy azzal ,hogy így nem fog meggyógyulni a lábad?
-Összebeszéltetek? Harry is ugyanezt mondta... Többiek?
-Találtak valami hülye játékot a gépen, azzal játszanak.
-Az igen-nevettem.
-Na de elég a beszédből, irány a kórház-vett fel megint az ölébe Harry.
-Óó ne már!-akárhogy is ellenkeztem, berakott a kocsiba, és elvitt a kórházba. Ott leültünk a váróterembe, mert elég sokan voltak. Köztük az egyik osztálytársam is, David...
-Hát szia Thalia. Miért vagy itt?-üdvözölt nagy kedvvel...
-Szia David...-itt belém fojtotta a szót.
-És hogy-hogy vele vagy itt?-kérdezte kikerekedett szemekkel, miután meglátta Fürtöskét mellettem.
-Járunk-mondtam büszke vigyorral az arcomon.
-Mi...micsoda?-alig bírt megszólalni a meglepődéstől.
-Jól hallottad-most egy gonosz vigyor volt az arcomon. Elkezdett nevetni.
-Ez jó vicc volt Thalia.
-Ne nevess, nem viccelt-húzta fel a szemöldökét Harry. Na erre megint elhallgatott.
-Na akkor én megyek is...-és ezzel visszament a helyére. Hazza-val egymásra néztünk ,és elkezdtünk nevetni. Mindig is akartam látni az arcát David-nak, amikor megmondom neki ,hogy van barátom. Kb. 45 percet ültünk a váróteremben, mire ránk került a sor. Megröntgenezték a bokámat, majd az orvos visszarakta. Nem mondom, hogy kellemes volt... Az orvos szerint eléggé kiment, így begipszelték. Nagy nehezen kimásztünk a kocsihoz, beszálltunk, és hazamentünk.
-Na, milyen ügyes vagyok... Nem mondta az orvos, hogy meddig maradjak otthon?-fordultam Harry-hez. Erre ő egy nagyot tüsszentett, még meg is ijedtem egy kicsit.
-Azt mondta, hogy ezen a  héten maradj otthon, és majd vissza kell jönni.
-Egészségedre amúgy. Ezen a héten végig??? De akkor egyedül leszek itthon.. Éljek én...-erre Harry válasz helyett megint egy nagyot tüsszentett.
-Bocsi, ezek szerintem megfáztam...
-Na majd kikúrálunk-nevettem. Hazaértünk. Kimásztam a kocsiból, bementünk a házba, én egyből leültem megint a kanapéra. Eszembe jutott, hogy ebből egy darabig lovaglás sem lesz.
Nemsokára leültek a többiek is, és bekapcsoltuk a TV-t. A zene csatornán pont a What Makes You Beautiful-t adták, erre Meggie és én elkezdtünk énekelni.
-Hova-hova?-kérdezte Harry, miután felálltam a kanapéról, és megpróbáltam kimenni a konyhába.
-Éhes vagyok, megyek enni.
-Na te csak ülj a fenekeden, én majd hozok neked enni.
-Juj, nagyon aranyos vagy Hazza, de nem kell-mosolyogtam.
-Ne ellenkezz, ülj vissza, és mond, hogy mit kérsz-megint, akaratlanul is elmosolyodtam.
-Van még pizza?-kérdeztem.
-Igen, még van-válaszolt.
-Akkor azt kérem, és köszi-behozta, én meg elkezdtem enni.
Késő volt, mindenki elálmosodott, így mentünk lefeküdni. Harry ezalatt kb. 14x tüsszentett.
-Fuu, de utálok megfázni..-mondta miközben lefeküdt.-Komolyan mondom, nem fogok menni holnap suliba...
-És mit fogsz majd mondani a tanárnak?
-Végül is hivatalosan nem is járok az osztályba, így nem kell igazolnom, hogy hol vagyok. Majd megüzenem a többiekkel. Így legalább nem leszel egyedül, ameddig az a cucc a lábadon lesz.-egy részről örültem neki, hogy itthon marad, másrészről meg nem, mert beteg.
Elaludtunk.

*Másnap, reggel*

~Thalia szemszöge:
Már mindenki készen volt az indulásra, így elköszöntünk, és Meggie-ék elmentek a suliba.
-Hát nem nagyon irigylem őket-mondta Harry.
-De aranyoos hangod vaan-öleltem meg.
-Nem is, olyan a hangom, mint egy egérnek...
Csöngettek, és Harry nyitott ajtót. Megláttam, hogy ki az.
-Hát te?