20.: Végre megvagytok!

Üdv! Nos, elérkeztünk a 20. részhez. Nem olyan nagy, de legalább kerek szám. Azt gondoltam, hogy itt az ideje, hogy megköszönjem azoknak az embereknek, akik minden nap, minden részt elolvasnak, és jó kommenteket írnak. Szóval köszönöm nektek: Niki, Anna, Kamilla és Anita. :) Na, de itt a következő fejezet. )Igazából nem tudok okot, hogy miért most írtam este)

Egy fehér alakot láttunk pontosan velünk szembe. Nagy volt a csönd. Csak a lovak szuszogása, és horkantása hallatszott. Úgy éreztem, hogy az ereimben megfagyott a vér. Nem mozdultunk, csak nagyon lassan Harry-re néztem, akinek a pillantása a fehér alakon volt.
-Elég! Elegem van abból, hogy itt szórakozol velünk! Gyere ide, és mond meg hogy ki vagy!-törte meg a csendet Harry.
-Tényleg akarod tudni, hogy ki vagyok?-ekkor odajött hozzánk, levette a fejéről a fehér izét, és ránk nézett. A látványtól kikerekedett a szemem.
-Maga? Itt? Miért van itt?-kérdeztem. Nagyon féltem, ugyanis aki előttem állt, nem volt egy kedves ismerős.
-Ki ez Thalia?
-Nem tudom, de gyorsan menjünk innen!! Kapaszkodj meg a ló sörényébe, és tartsd magad!-kénytelen voltam ráütni Bladio hátsójára, hogy elinduljon vágtába, nem volt arra idő, hogy megmutassam Harry-nek, hogy hogyan kell elindítani. Én is vágtába ugrattam Rogue-t, és amilyen gyorsan tudtunk, elgaloppoztunk.
-Megtalállak Thalia, akárhova is mész!!!-hallottam a hátam mögül, miközben elszáguldoztunk onnan.
Olyan messzire mentünk, amennyire a lovak bírtak galoppozni, majd megálltunk.
-Úristen, azt hittem az első 5 méteren belül leesek. Király volt ilyen gyorsan menni. De ki volt ez Thalia?-kérdezte Harry, miután lelassítottunk, és lépésben mentünk tovább.
-Nem szeretnék beszélni erről Harry. Sajnálom...
-Thalia, mond el légyszíves, hátha tudok segíteni.
-Oké, elmondom... Nos... kisgyerek voltam még, kb. 9 éves. A sulinak vége volt, mentem a kocsihoz, anya már ott várt. Az ajtó előtt állt ez az ember... Én mentem volna tovább, de megfogta a karom, és cukorkát adott. Én mivel még kicsi voltam, persze hogy elfogadtam. Megkérdezte, hogy ki jött értem, mondtam, hogy az anyukám-ekkor már a sírás fojtogatott, és könnyezett a szemem-elkísért egy darabig, aztán...
-Mi volt aztán?
-Aztán...megálltunk egy fekete rendszám nélküli kocsi előtt. Az az ember hirtelen megfogta a karom, és berántott a kocsiba... Gyorsan beszállt ő is, és elindult a kocsival, mindezt anya szeme láttára... Elvitt egy gyárszerű épületbe, ott összekötötte hátul a kezem, és bevitt egy sötét szobába. Nem volt ott semmi, mindössze egy ablak. Oda mentem, és elkezdtem kifele ordibálni, hátha meghallja valaki, de hiába. Nem járt arra senki, így nem is hallották. 10 napon keresztül ott tartott, a kajám minden nap egy kifli volt, egy pohár langyos vas ízű vízzel. A 10. napon benyitott hozzám. Bizarr módon vigyorgott rám, majd odalépett. Elkezdte simogatni a karom.. és.. elkezdett leöltözni, először a pulcsiját vette le, majd a pólóját, bár kicsi voltam, de tudtam, hogy mi a szándéka... Ha akkor nem tör "ránk" a rendőrség, nem is tudom, hogy mi lett volna. Vagyis tudom, hogy mi lett volna, de akkor ebbe bele sem mertem gondolni... A rendőrség elfogta, és 7 év börtönt kapott. Ezek szerint kiengedték, és az volt az első dolga, hogy megkeressen.... Már mindent tudsz. Úristen Harry, nagyon félek!!-elkezdtem sírni, és megöleltem, mert eközben leszálltunk a lovakról. Ha ő a közelembe van, biztonságban érzem magam.
-Ne félj Thalia, én megvédelek! Ha kijutunk ebből az erdőből végre, már tudom is, hogy mit fogunk tenni. Van egy ismerősöm, aki egy nyomozóirodában dolgozik, ők elfogják kapni.
-Köszönöm Harry. Úgy örülök, hogy vagy nekem. Nem mondtam még neked, de.... szeretlek!
Nem szóltunk semmit, csak öleltük egymást.
-Thalia? Harry? Végre megvagytok! Annyit kerestünk már titeket!
.Meggie! Jaj azt hittem, hogy sose látjuk már egymást többet! Nagy baj van, a pedofil, aki elrabolt még régen engem, újra itt van!
Elmeséltük Harry-vel együtt a többieknek, hogy mik történtek velünk.
-Semmi baj, itt vagyunk mindannyian, és meg fogunk védeni Thalia! Senki nem fog téged bántani!-mondta Louis. Annyira jól esett, hogy ezeket mondják nekem. Végre eljött az a pillanat, amikor azt mondhatom, végre megtaláltam az igaz barátaimat. (persze Meggie mellett, nála jobb barátnőt nem is kérhetne az ember.)
-Köszönöm szépen mindenkinek. Nagy ölelééés!
-Na, ideje visszamennünk Vicent (a lovas oktató) már biztos halálra aggódja magát miattunk. Na meg a lovak miatt is aggódhat.
Mindenki felült a lovára, és elindultunk, most már a hazavezető úton.
-Képzeljétek el, Harry úgy galoppozott a lóval ,mint egy igazi zsoké. De komolyan, nagyon jól csinálta, és a lovon maradt.-meséltem a többieknek.
-Komolyan? Hogy csináltad Harry?-vigyorgott Harry-re Liam.
-Pff.. aki tud, az tud...-elkezdtünk nevetgélni, a többieknek hála, most nem járt a pedofil emberen az eszem.
-Ott az istálló!-örült meg neki Niall.
-Na Harry, letudsz engem győzni egy "galopp versenyen"?-mosolyogtam rá.
-Persze. Bármikor.-igazából még mindig értetlenkedtem, hogy Harry hogy volt képes a lovon maradni, de hát aki ügyes, az ügyes.-De hogy kell elindítani?
-Majd én segítek.-elindítottam megint Bladio-t, és mi is utánuk galoppoztunk. Harry néha-néha kielőzött minket, de nem hagytuk magunkat. Hazza most is, mondhatni tökéletesen ült a lovon vágta közben.
Az istállóhoz érve még mindig száguldoztunk, és a karámnál álltunk meg. Nem hittem el, Harry Styles leelőzött!
-Harry, te hogy csináltad ezt?-kérdeztem értetlenkedve.
-Igazából, én sem tudom. Csak úgy jött.
-Thalia! Végre visszajöttetek! Mi tartott eddig? Hol voltatok?-jött oda hozzánk Vicent.
-Megtudom magyarázni Vicent!-elmondtam neki mindent elejétől a végéig. Eközben a többiek is megérkeztek. Minden lovat egyesével lecsutakoltak, majd csatlakoztam hozzájuk. A felszereléseket is lerendeztük.
-Na itt az ideje hazamenni-mondta Liam.
-Menjetek előre, én is mindjárt ott leszek.-csak Bladio-tól akartam elköszönni.

-Köszönöm táltosom, hogy elszöktél, így legalább 2 napot együtt tudtam tölteni Harry-vel, habár a körülmények nem voltak a legjobbak. Örökre hálás leszek neked Bladio!-megsimogattam puha nóziját, és a többiek után mentem. Az biztos, hogy ezt a két napot sosem felejtem el...