7.: Kettesben...

-És mit terveztetek, hova menjünk?-kérdezte kíváncsian Liam.
-Az az igazság, hogy azt gondoltuk, hogy nektek van egy konkrét ötletetek-mondtam rá viccesen.
-Hát, én mindig is meg szerettem volna nézni, hogy hol lakik a kedvenc fiú bandám-mondta szerényen Meggie.
-Na, akkor már megvan, hogy hova megyünk. Csak az az egy baj van, hogy egy kocsival jöttünk, és 2 ember nem fér be.-közölte velünk Harry.-Én megyek valakivel, és a többiek meg menjenek a kocsival.
-Én megyek a kocsival!!-jelentette ki Niall, és már futott is oda.
-Én is!-és vele tartott Zayn, Louis, Liam, és Meggie.
Harry és én maradtunk ki...
-Ezek szerint mi megyünk gyalog, persze csak ha nem baj-fordult hozzám Harry mosolyogva.
-Semmi baj, szeretek gyalogolni. Remélem tudod merre laktok-ugrattam.
Olyan érzésem volt, mintha a többiek előre kiterveltél volna, hogy mi "maradjunk ki". Ennek persze nagyon örültem, hogy Harry Styles-el megyek kettesben a házukig. Ekkor eszembe jutott:
-Öm....a fotósok meg ilyenek elől nem kellene "elbújnom"? Már csak azért, hogy nehogy azt higgyék, hogy járunk-persze szerettem volna, ha tényleg lenne valami közöttünk....
-Nem érdekelnek a fotósok, azzal sétálgatok, akivel akarok. Semmi közük hozzá.-nyugtatott meg Harry.
Ezalatt a többiek már elmentek, mi is elindultunk. Nem akartam, hogy úgy tűnjön, hogy rámenős vagyok, ezért egy másfél méter távolságot hagytam közöttünk.
-Miért mész olyan messze, csak nem félsz?-vigyorgott rám Harry, célozgatva arra, hogy menjek hozzá közelebb.
Most láttuk egymást testközelből, szemtől-szembe harmadszor, és mintha örök életünkbe ismertük volna egymást.
-Kb. mennyi idő, mire oda érünk?-kérdeztem.
-Hát egy óra, de ha sietünk, akkor egy háromnegyed.
Eleinte nem sokat beszéltünk, pedig én egyfolytában csak beszélni akartam vele. Elmondani, hogy mennyire imádom a zenéjüket, hogy mindig is erre vágytam, hogy találkozzak velük, és persze azt is elmondtam volna Harry-nek, hogy mennyire szeretem, mint énekest... de talán nem csak, mint énekes...
-Bírom ezt a fagyizót, szeretnél enni egy fagyit?-kérdezte kedvesen.
-Hát, ha nagyon nem baj, akkor igen. Egy csokisat. Imádom a csoki fagyit.-mondtam neki mosolyogva.
-Komolyan? Én is imádom. Csak azt szoktam enni.
Épp akartam volna mondani valamit neki, mikor egy kislány oda lépett hozzánk, és kért Harry-től egy aláírást. A kislánynak hála, elfelejtettem a mondanivalómat... Mikor kikérte Harry a fagyit, és kifizette, elkezdtük enni. Most a fagyizás miatt nem beszéltünk... Elértünk egy kereszteződéshez, rengeteg ember ment át, köztük mi is. Egy csöppet sem udvarias ember úgy ment át, mint egy bika, nem törődve azzal, hogy kinek megy neki. Elszáguldott mellettem, és kiverte a kezemből a fagyit...
-Milyen bunkó emberek vannak!!-kiabáltam utána.
-Semmi baj, kérsz másikat?-kérdezte Harry kedvesen, és mosolyogva. Legszívesebben azonnal megöleltem volna, és percekig nem engedtem volna el.
-Dehogyis, nem kell, de azért köszi.
-Ne vedd tolakodásnak, de te mióta hallgatod a zenénket?-kérdezte Harry, hogy legalább pár szót szóljunk egymáshoz.
-Őszintén már a válogatón megtetszettél, vagyis megtetszettetek, mint énekesek. Nektek szurkoltam végig, és nagyon örültem, amikor egy bandába tettek titeket.-ettől a kis "nyelvbotlástól" teljesen elpirultam.
-Király. Miért pirultál el úgy?-kérdezte Harry, mint aki nem tudja az okát.
-Á semmi. Mindig is megakartam kérdezni, milyen világsztárnak lenni?
-Hát eleinte elég "furi" volt, minden nap koncertek, sikító rajongók meg minden. Kellett egy kis idő, hogy felfogjuk. Most is így van, de már megszoktuk. Ha nem lennék énekes, nem is tudom, mit kezdenék magammal.
Olyan édes volt, ahogy ezt mondta. Nem bírtam magammal, megöleltem. Utána rögtön elengedem, nagyon elszégyelltem magam.
-Sajnálom, nem tudom, miért csináltam-pedig tudtam az okát, de hát mégsem mondhattam el neki, hogy mi a helyzet.
-Semmi baj.-mondta csendesen.
-De tényleg, ne értsd félre, nem akarok olyan lenni, mint a többi rajongó, hogy meglát téged, és összecsinálja magát.
-Mondtam már, semmi baj.
-De biztos?-kérdeztem, féltem, hogy csak azért mondja, hogy legyünk túl a dolgon.
-Mondom semmi baj. Hogy lásd, hogy nem haragszok...-ezzel ő is megölelt. Percekig nem engedtük el egymást, legszívesebben órákig ölelgettem volna.
-Menjünk, mert a többiek már biztos otthon várnak.-engedett el.
-Oké persze, menjünk. Messze vagyunk még?
-Nem, már csak 2 sarkot kell menni, és ott leszünk.
Elindultunk, nem beszéltünk sokat. Én teljesen el voltam varázsolva, Harry-t pedig telefonon keresték.
Csöndben mentünk, majd elértünk a házukhoz.
-Megérkeztünk-nyitotta ki a kapu ajtót Harry.
-Azta, de király házatok van!-kerekedett ki a szemem.
-Örülök, hogy tetszik-mosolygott Harry, miközben beengedett az ajtón.
-Hát ez jó hosszú séta volt-jegyezte meg Liam kacsingatva.
-Megálltunk egy fagyit enni, és sokan álltak a sorban-füllentett Harry.-Gyere Thalia, nézz szét nyugodtan.
-Helló Thalia, ez a ház nagyon király!-lépett hozzám Meggie-Már mindent megnéztem, és óriási.
Szét néztem, és tényleg király lakásuk van. Bár egy csöppet kupis, de hát mégis csak az 1D lakik ott.
-Ki éhes?-kérdezte Niall, abban reménykedve, hogy nem csak ő akar enni.
-Én az vagyok!-jelentette ki Louis.-Mit fogunk enni Harry?-kérdezte célozgatva arra, hogy kéne valami kaját csinálni.
-Ki mit kér?-kérdezte Harry a konyhába menet.
-Én nem kérek semmit, köszi-mondtam.
-Csinálj pizzát!-válaszolt Niall Harry kérdésére.
Harry elvonult a konyhába, Meggie és én addig a többiekkel beszélgettünk.
-Ki akar karaoke-ni??-kérdezte Zayn, miután mindent kibeszéltünk.
-Ééén!-jött a válasz mindenkitől.
-Várjatok meg!!-mondta Harry, még mindig a pizzával bajlódott.
Kimentünk a kertbe, kicsit csodálkoztam, hogy ott van a gép.
-Itt van a karaoke gép?-kérdezte kíváncsian.
-Nem, nem itt van. Itt csak a medence van, és ti mindjárt benne lesztek!-futott velem szembe Harry, és belelökött a vízbe. Megszívta, mert magával rántottam, így ő is vizes lett. A többiek is bele ugrottak a vízbe, és nagy vízi csatába kezdtünk. Jól elvoltunk, sokat nevetgéltünk.
-Éhes vagyok!!-mászott ki Niall a medencéből, és egyből lecsapott a legnagyobb szelet pizzára.
Mindenki követte, és elkezdtünk enni. Az órára néztem, és már késő volt.
-Már ennyi az idő?
-Miért, mennyi?-jött oda hozzám Harry.
-23:14. Mennünk kell, az anyukáink ki fognak nyírni!-mondtam neki, és elkezdtem keresni a cuccom.
-Mit csinálsz Thalia?-kérdezte Meggie.
-Nem láttad mennyi az idő? Mennünk kell.
-Oké, akkor menjünk.
Oda léptem a fiúkhoz.
-Köszi, hogy találkozhattunk veletek, sose felejtjük el ezt a napot!-köszöntem meg neki.
Mindenki megölelt, mi is őket, de ezek az ölelések nem olyanok voltak, mint a Harry-é.
-Köszönöm a fagyit, és azt, hogy itt lehettünk a házatokban!-értem oda Harry-hez.
-Semmiség. Remélem még látjuk egymást-oda lépett hozzám, megölelt, és két puszit nyomott az arcomra...